550 évvel ezelőtt ültette Szent István trónjára a magyar nemzeti akarat az oly nagyon re­mélt megújulás letéteményesének tekintett Hunyadi Mátyást. Ma, amikor ismét szükséges lenne a Kárpát-medencei egyetlen ősi állam megújulása, a hatalom jelenlegi birtokosai még e jeles évfordulónak a méltó megünneplését is mellőzik. Így a fél évezreden át, Mohácstól Tria­nonon át napjainkig pusztított magyarság immár még annyit sem tud erről az egykori nagy uralkodójáról, birodalomépítéséről, külkapcsolatairól, szükségessé vált honvédő küzdelmei­ről, államának anyagi jóléte és szellemi műveltsége érdekében kifejtett tevékenységéről, mint amennyit a korábbi nemzedékek tudtak. Erre figyelt fel a neves magyar történész, aki nem csupán egyetemi tanárként, tudományszer­vezőként igyekezett a jeles évfordulóra minden lehetséges alkalommal felhívni honfitársai figyelmét. Ezt kevésnek tartva, ezúttal személyesen foglalja össze mindazt az ismeretet, ami­ről úgy véli, fontos, hogy az utolsó jeles nemzeti uralkodóval kapcsolatosan felidézzük, meg­örökítsük, utódainkra örökségül hagyjuk. Egyúttal az utolsó magyar virágzó időszak előzmé­nyeinek, lefolyásának és következményeinek a népszerű tudományos bemutatásával kíván tükörképet tartani a nyolc államiságba szétszakítottan és jelentős szórványban szerte a nagyvilá­gon élő nemzettestvérei elé. E tükörkép szolgáljon egyúttal a reménysugár forrásaként, lesz még olyan nemzeti megújulás, mint amilyen Hunyadi Mátyás korában volt.