Zenészember vagyok... Talán éppen ezért csodálkoztak ismerősök és mások: vajon miféle csodabogár-dolog holmi homályos ősködökben bolyongani, a magyarság őstörténetét firtatni? Hiszen ez már - egyesek szerint - megállapított dolog. S ráadásul mindezt összekapcsolni a népzenével? S a népzene... fontos egyáltalán? Hiszen a legtöbb embernek a muzsikáról Bach, Mozart, Beethoven és hasonló zenei óriások jutnak az eszébe. No, meg a divattal gyorsan változó tánczene. De mégis van egy kicsiny zenei csoda, mely több említést érdemelne. Ez pedig a magyar népdal. Pár sorból áll csak, ám a legtöbbje tökéletes zenei alkotás. Elődeink lelkében gyökeredzik, s eredete egy a magyarság eredetével. Őseink üzenete ez, ősi dallamokkal: újra és újra megpendítvén a léleknek egy rejtett húrját.

Másrészt, nem tudtam belenyugodni azokba a megállapításokba, melyek szerint egyes hangszereinket - Árpád honfoglalása után - nyugat-európai népektől vettük volna át "ekkor meg akkor"...

A problémát még fokozza, hogy e hangszereket a szakirodalmak általában arab eredetűnek, vagy arabok által közvetítettnek vélik. Én nem vagyok ebben bizonyos! Az viszont kétségtelenül igazi öröm lenne a számomra, ha ezen írásom hozzájárulhatna a magyar népzene, és ennek kapcsán a magyar őstörténet szálainak kibogozásához.

Csajághy György