Nem vitás, hogy a magyarság nagyobbik része napjainkban is hívő keresztény. A magyar kereszténység a közhit szerint Szent Istvántól kapott örökségünk, tehát ezeréves múltra tekint vissza. Azt azonban kevesen tudják, hogy milyen volt vallási életünk a hittérítők megjelenése előtt. Némelyek bizonytalanul sámánizmust, természetimádást emlegetnek, ám valójában csak kevesen ismerik közelebbről régi hitünket.
Ezen a tájékozatlanságon hivatott segíteni Harangozó Imre könyve, a Sokat gondolkoztam a régi atyákról: e munka célja, hogy bemutassa a magyar nép ősi hitvilágának vázlatát. Éppen ezért egyaránt alkalmas ismeretterjesztésre vagy arra, hogy ötleteket adjon a további kutatásokhoz. A kötetet lapozgatván hamarosan kiderül, hogy az átlagos műveltségű olvasónak bizony lenne mit tanulnia nemzetünk régi hitéről. Egyfelől több forrás megerősíti a tételt, miszerint a magyarság már jóval Szent István reformjai előtt megismerkedett a kereszténységgel, sőt sokan át is tértek az új vallásra. Másfelől megmutatkozik, hogy korántsem olyan széles a szakadék az új és a régi hit között, mint ahogyan azt mai történelemtanításunk sugallja: a tanulmány nyomán kibontakozik az olvasó előtt az egyistenhívő, Boldogasszonyt tisztelő régi magyar vallás.
A kötetet számos népköltés, archaikus ima gazdagítja, amelyek közül jó néhány Harangozó Imre saját gyűjtése. Ezenkívül értékes fotók is láthatók, amelyek nagyszerűen hozzásegítik az olvasót a leírtak érzékeléséhez. A könyv két részre tagolódik. Első része a magyar hitvilág elemeit tárgyalja: szót ejt a táltosokról, a rontás elhárításáról éppúgy, mint a tojás szimbolikájáról vagy a sárkányokról. Bemutatja Babba Mária alakját, továbbá leírja, hogy miként kapcsolja össze az ősi magyar szimbolika a szarvast és a turulsólymot az új hit angyalával. A kötet második fele a függelék, amelyben érzékletes feljegyzések találhatók arról az archaikus magyar hitéletről, amely bár keresztény gyökerű, nem ismer katekizmust: az ősi logika szerint tiszteli Szűz Máriában a Boldogasszonyt. Babonái a tiltás ellenére is fönnmaradnak, de keresztény színezettel.
A függelékben szereplő fejezetek megvilágítják, hogyan viszonyul a még valamelyest archaikus közegben élő magyar parasztember a világhoz, a földhöz, a hithez, a túlvilághoz. Harangozó Imre egy igen fontos kérdést is föltesz, amely kissé cinikusnak is tűnhet: „Miért kell most, a XXI. század küszöbén dúlt hitek porladó emlékei után kutatnunk? Kit érdekel őseink hite?” Ám a szerző választ ad, s felelete hitelesíti a kutatásokat: „…nagyon nagy szükségünk van őseink tiszta hitére, erkölcsi példájára és tapasztalatára. Mindezt pedig ne ócska papírok, poros birtoklevelek között keressük, hanem tudásbéli hiányosságainkat elismerve (…) az írott és eleven emlékezet által megtartott hagyományokat vizsgáljuk” – írja.