A magyarság műveltségét, az ember őstudását, a csak ránk jellemzővel együtt a lehető legteljesebben még napjainkban is Erdély őrzi. Erdély, ahol az ember keltében legelőbb az Égre néz, s csak aztán tekint a földi sokféleségre, mindarra, amit, akiket a Teremtő rábízott. A gyimesi csángó némely patak mentén még mais, minden hajnalon eképpen fogadja a Napot:

"Köszöntelek tégedet, Istennek szent igéje,
Istennek Szent eredménye,
Istennek Szent rendelése,
Fényes világ,
Ki a fényes világot megfényesítetted,
Édes áldott napom,
Adj szerencsés mái napot,
Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot,
És minden jóra menendőséget..."

     S mert a fönt a legfontosabb számára, elfogadja, mindig is elfogadta a teremtett sokféleséget: az időhozta változások számlálhatatlan más-más ízét, csakúgy, mint a más-más fajta téri létezőt, közöttük a másik fajtájú, s szokású embert is; ha néha úgy érzi, hogy Isten megpróbálja vele "erőst", akkor is. Erdély adta a keresztény világnak a vallás türelmi rendeletét, s gyakorlatát, s itt kötött egymással alkotmányos szövetséget három büszke nemzet: a magyar, a székely és a szász, s a románt se taposta el; amikor más vidékén a Földnek vér folyt azért - s nem életet újító, áldozati - hogy egy legyen a nyelv és a vallás. Pedig nemzetünkre a török uralom miatt rossz idők jártak ekkor; s a háromfelé szakadt hazában az önálló Erdély volt egyedül így is, és éppen így, ilyen sokszínűen maradéktalanul magyar.
     Európának (s talán a világnak) volt-e, van-e olyan tája, ahol annyiféle nép és vallás él együtt, megtartva ki-ki sajátosságát, mint itt, és élt - együtt! - mostoha időben is?! A Gyergyóba és Csíkba telepedett örményeknek két vallásuk működik, s e földön késő, új vallás is született, s maradt meg napjainkig: a Jézust embernek, emberek között a legelsőnek hirdető unitárius. A múlt század végéig az Aranyos völgyi mócok és Gyimesben a csángók a patakok mentén, távol az utaktól és a vasúttól ősidők életmódját tartották meg, s másutt is a "zsákfalvak" lakói: székelyek, magyarok, románok egyaránt, s a sátorozó cigányok is; s a városok pedig, s lakói Kolozsvárott, Brassóban, Marosvásárhelyen magyarok, szászok, székelyek, s románok a korszerűt testesítették - és e két véglet között hányféle átmenet létezett?! Kilométerre egymástól az idő "végtelenje" lélegzett, s nem egymás ellenében: az "idejemúlt", "az elmaradt", s a "korszerű'!
     Talán, mert a legősibb itt őrződik, itt érthették meg igazul az emberek a Teremtő időszerű parancsát. Úgy váltak kereszténnyé, hogy minden fontos régi rítusforma megmaradt, megmaradt mind a hasznos ősi "edény", csupán hagyták, hogy új "itallal" töltse tele azokat az Úr. S ebben, itt segített leginkább táltos királyunk, Szent László is, aki népünk Eget Földdel összekötő fényes állatát, a szarvast nem tüntette el, annak időszerű angyal tartalmát mutatta meg csupán a mogyoródi dombon Gézához, testvéréhez eképpen szólva: "Nem szarvas az, hanem angyal." Regős énekeink, amelyek a szarvast Istentől való küldöttnek, angyalnak nevezik, s régi imádságaink a tanúk, hogy népünk megértette e változást:

"Égen menő szép madár,
De nem madár szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent oltár,
Szent oltárban igaz hit,
Igaz hitben boldogasszony.
Kelet felől tekint a Nap,
Ott látta az Ő szent fiát..."

     (Népünk hitében a szarvas és a madár együtt alkalmai az égiekkel való kapcsolatnak - a szkíta művészettől napjaink pásztorfaragásáig ezért található gyakran a szarvason madár.)
     Érti, éli, s érvényét érzi ennek Bódor Róza, idős csángó asszony is Gyimesfelsőlokon, az Ugra-patak mentén, az erdőhöz, s ahogyan ő mondja: az Istenhez közel. Még fiatalon magára maradt. Kemény sorsot szánt neki az Úr: két gyermeke közül az egyik a két évet sem érte meg, a másik, vele együtt végig kellett hogy nézze, miképpen verik agyon az urát "kicsi magyar idő" elmúlta után a román katonák az udvaron. Megtébolyodott a kisiskolás gyermek, s nemsokára a havason lelte halálát - lavina végzett vele. Róza magára maradt, de nincs egyedül. Isten minden nap elküldi hozzá angyalát: hegyi billegető látogatja meg reggel, vele ebédel délidőn, s este is eljön a madár. Róza minden esztendőn elgyalogol Gyimes népes zarándok menetében Csíksomlyóra a csodatevő Szűzhöz, Boldogasszonyhoz, a ferences templom kegyszobrához, akit a gyimesi csángók Babba Máriának neveznek, csakúgy mint a csíki székelyek. Elgyalogol, hogy hálát adjon az angyalért, hogy lelke rendeződjék, hogy megerősödjék mindabban, ami benne, általa, az idegenné vált országban is magyar. Gyimesben és Csíkban a Holdnak is Babba a neve, a Napbaöltözött Asszonyt, Máriát a Hold idézi meg, miképpen az Ő szent fiát, Jézust a Nap "hozza el" minden hajnalon.
     E tájon nemcsak Róza asszony érzi, éli, hogy a keresztény embernek - Isten akaratából - részt kell vállalnia Krisztus áldozatában. Erről vall a csíksomlyói Jézus hágó egyik, a két háború között székely nemzetség állíttatta stáció kövének szövege is: "Keresztviselő Krisztusom taní(t)sd meg székely népemet, hogy nagy lélekkel hordozza keresztjét." Aki minden nap reggelén legelőbb az égre néz, onnan, föntről várja az időszerű parancsot, csak az írhat ilyent, s viselkedhet így - s jutalmul a legveszettebb időben is a biztonság érzetét kapja. Itt napjainkban is tudják és élik, hogy "támadat", újult élet csak áldozatból csírázhat, s szökkenhet égre; a székelyek karácsony böjtjén, a születés előtt eképpen kántálnak erről:

"Soh'sem láttam szebb termőfát,
Mint Úr Jézus keresztfáját,
Mert az vérvel virágozik,
S Szentlélekkel gyümölcsözik."

     Csíksomlyó Erdély magyar népének, s a moldvai csángóknak is a Teremtő adta biztonság. E település, amely Székelyföld kellős közepén létesült, ma már Csíkszeredához tartozik. Kegytemplomát minden esztendő pünkösdjén zarándokok tízezrei keresik föl. A diktatúra bukását követő esztendőkben egy-egy alkalommal több mint százezer ember kapta itt megerősödését hitében, magyarságában. Az Arad melletti Máriaradna szeptember 8-án, Mária születése ünnepén Erdély különböző népeinek és vallásainak találkozóhelye, s Erdélyen túlról is zarándokolnak ide magyarok, szlovákok, csehek, németek, horvátok, szerbek és bolgárok, de jönnek Moldvából is a románok és a csángók. Csíksomlyó pünkösd ünneperejével, a ferences templom Babba Mária kegyszobrával a magyarokat hívja. A zarándoklatot a gyergyóalfalusiak vezetik mais. Gyalog jönnek ők is, mint számos falu közössége kereszt és zászlók alatt, s az emberek többsége székely viseletben, s jönnek lovon is, miképpen a régiek. Oka pedig kitüntetett szerepüknek a régmúltba visz. 1567-ben János Zsigmond a gyergyói és a csíki székelyeket erőszakkal unitáriussá akarja téríteni'. Pünkösd előtt sereggel jön Csíkba, hogy akaratának érvényt szerezzen. Gyergyóalfaluban István pap szervezi ellene a székelyeket; jönnek az asszonyok, a gyermekek és az öregek is - ez utóbbiak a csíksomlyói templomban imádkoznak, kérik Babba Mária közbenjárását, segítségét. Az István pap vezette székelyek János Zsigmond seregével a Nagyerdőn csapnak össze, s győznek. E győzelem, Babba Mária pünkösdi ereje ettől kezdve minden esztendőben hívta és hívja a környék magyarjait. A gyergyóiak után jönnek a székely falvak zarándokmenetei sorban, s jönnek a mezőségi magyarok, s Erdély más tájáról is, s kicsi hazánkból számosan, de jönnek régtől a gyimesi és a moldvai csángók.
     Gyimesben a széphavasi kápolna romnál (a hagyomány Szent László kápolnájaként tartja számon, s pogány őseink itt a Hadúrnak áldoztak vala) találkoztak hajdan a moldvai és a gyimesi csángók, s a csíki székelyek, amikor a püspöki búcsúra mentek; s visszafelé, itt köszöntek el egymástól. Egybetartozásukat a táltos király eleven emlékezete is erősítette itt. Moldvából azok is jönnek, akik már elfelejtették a magyar beszédet; amint mennek föl Jézus hágóján, stációt járva az előimádkozó magyarul mondja a szót, a "kórus" románul ismétli meg. Hitük és Csíksomlyó pünkösdi ereje megtartja őket, a nyelvét-vesztettet is magyarnak. A székelyek szerint Babba Mária csodája ez. Ez is. A kegyszobor, miképpen a kéttornyú ferences templom elődje, a régi templom, középkori eredetű. Középkori eredetű a Kis-Somlyón a Salvator kápolna is, bár a legenda ezt az angyal-építette csodát Szent István korából eredezteti. Babba Mária, a Napbaöltözött Asszony tizenkét csillaggal ékes festett faszobra Losteiner szerint (ferences krónikása volt e kegyhelynek) a mohácsi vész után az égből szállott alá. E kegyszobor kezdettől fogva csodákat tett: vakok látnak, bénák járnak, halálos betegek gyógyulnak meg közbenjárására. A régiek szerint minden veszély előtt könnyezett. Ali basa dúlását előzően csillag fénylett Mária homlokán és mellén; s ha hittel kérték őt, "elűzte" ellenségeinket. Hiába dúlt, rabolt, égetett itt tatár, török, német, s kuruc is, hiába ritka protestáns indulat - a szobor maradt. Az egyik legendában tatár harcos karddal vág Mária arcába, amelyből vér serken, s a támadó és társai rémülten menekülnek el.
     A kommunista diktatúra is mindent megtett, hogy a "csíki menyecskét", ahogyan gúnyolták Máriát - ne látogassa pünkösdön senki sem. Katonák és szekusok ezrei szállták meg ilyenkor a környéket és zaklatták, vették listára, s küldték kényszermunkára a zarándokok némelyikét. De a zarándokok tudták, hogy Asszonyuk velük van, s jobbján István és bal oldalán László, a két szent király. Az egyik pünkösdi búcsú előtt Oroszhegyen Bálint László, öreg székely ember álmában égbe ragadtatott, s ott parancsot kapott, hogy mennie kell Csíkba, a búcsúba. El is megy, s ott ismét álmot lát: Hát én ott vagyok. Hát előttem ott áll a csíksomlyai felső templomból a szobor, a Mária szobor, de úgy állt, hogy eléfelé; s nézem hát elöl Szent Péter karddal ott áll! Hát jobb felől ott áll Szent László király, balfelől Szent István király, s én voltam hátul térden állva. Imádságomat végeztem én. Hát elöl annyi a katonaság, hogy fűszál sem volt annyi... Istenem, most mi lesz, most meglőnek engemet, hogy tudtam én idejőni?! Édes Jóistenem, könyörülj! Akkor, mikor én ezt elgondoltam, akkor Szent Péter elöl, sudártermetű ember volt, tiszta kék gúnyában, kihúzza szépen a kardot; ahogy kihúzza a kardot egyszer levágott (vele), egyszer keresztül vágott, s az öszszes katonaság leomlott... Akkor Szent Péter a hüvelybe visszanyomja a kardját, s visszafordul, s így meghajtja magát. Többet nem láttam. Mikor ez megtörtént, akkor Szent István király balfelől, ő es vissza, nem befelé fordul, hanem kifelé fordul, ügyesen megfordul; reám néz, míg hármat lépett, addig nézett, s akkor eltűnt. Mikor ő eltűnt, akkor Szent László király, ő es kifelé fordult, nem befelé, mikor visszafordult, s megnézett ingemet, amíg hármat lépett, semmit se szólt, csak nézett, elpisolyogta magát... Hát én es leültem a padba megvártam a misét; a mise lejárt, aztán kimentem a borvízhez... Hát, hát eljött az a bizonyos idő, hogy kijön a katonaság, hát nem jőnek. Esmég várom, hát most hamar kell érkezzenek. Hát nem jőnek!..." (Bálint László pünkösdi látását 1962-ben kapta, s azóta katonaság nem zaklatja Csíksomlyón, búcsú alkalmán a zarándokokat.)
     A gyimesbükki csángók pünkösd előtti pénteken gyalog, kereszt, s zászlók alatt indulnak útnak - Gyimesfelsőlokon a templomban éjszakáznak, s onnan a közép- és felsőlokiakkal indulnak szombat reggel együtt Csíksomlyóra. Az egyik esztendőn zápor verte őket végig a hosszú úton, s esett a "kerülésnél" is. Az éjszakát a templomban töltötték, s Babba Máriához fohászkodtak - reggelre valamennyiük gúnyája megszáradt; pedig, mint mondták, ha otthon áznak eképpen bőrig, egy hét is kell, amíg bakancs, csizma, s bőrgúnya szárazzá lesz.
     A moldvai csángók a Salvator kápolnában, s a kápolna körül virrasztanak. Bent a kápolnában megcsókolják sorba a feszületet és térden, napirányban háromszor körbe járják az oltárt (sokan a meredek Jézus hágón is térdencsúszva jönnek fel!). A kápolnában és kint is gyertyák száza ég, s eleven hitük... Hajnalban valamennyien a keleti eget nézik, várják, hogy fölkeljen az "áldott". Sokan csak nézik a Napot, de még többen látják tüzes aranyában a Madarat, s látják, hogy piros rózsaszirmok hullanak alá, a mennyégbe távozott, az Atya jobbján trónoló világbíró Krisztus "hét ajándéka" a pünkösdi biztatás. Isten tenyerére emeli ilyenkor a megtisztult szívű embert, a látót, hogy ereje adódjék embernek, magyarnak maradni az ordas idők kíméletlen fergetegében is.
     Babba Mária minden esztendőben körbeszól a világban. Csöndes anyai szavát, hogy "gyertek látásomra!" meghallja mind ki magyar; s jönnek a tengerentúltól, Európa országaiból, s jönnek a kárpátaljaiak, a felvidéki keresztaljak és Csíksomlyón találkozik a bánáti testvérünk a burgenlandival, de ott vannak a csonka hazából is egyre többen, nemcsak a katolikusok, e szenthelyen együtt az erdélyi magyarokkal, s a székely és a csángó hűséges népével. Mária, aki Szent István fölajánlása okán örökös királynéja a Kárpát-hazának a tér e magasztos helyén összegyűjti a népét minden pünkösdön - Isten akaratából Trianon gyalázata fölé emeli nemzetét.