"Nem akarok hinni a szememnek: előttem a Hegyet hágék, lőtőt lépék harmadik, megint bővített, ezúttal Pozsonyból érkezett kiadása. Gyönyörű könyv. Teste van, akárcsak a Bibliának – a korábbi kiadások szövegeinek száma 137-ről, illetve 251-ről mostanra 321-re nőtt –, ám forgatásakor, az archaizáló, szép külső ellenére, elsőbben a szelleme ragad meg. Az a megtisztító erő, amit az Erdélyi Zsuzsanna által föltámasztott kései középkor sugall.

Ha nincs vagy kevés az írásos emlék, akkor életre keltve egy sosem volt régiséget, szóljon a szóló száj, öreg mámikáink, búcsújáró öregjeink sok nemzedék kincsét őrző pogány-keresztény imája-zsolozsmája! Amely nemcsak a torokfájásra, hideglelésre, hályogra, ijedségre stb. lehet hasznos ima, hanem a Jézus Krisztust megidéző szenvedéstörténet költőileg átélt mozzanataival az ember háborgó, a valóságban ugyancsak sokat szenvedő lelkére is.

A szenvedővel való azonosulás magában hordja a megtisztulás reményét. A féltve őrzött, az emlékezet ki tudja milyen mélységéből előkerült imák, amelyek gyakran a templom falain kívül rekedtek, ezért némelykor bibliapótlékként is hatnak. Hogy egyikük-másikuk elmondásával a hét halálos bűn megbocsáttatik-e, kérdéses, de a verssel fölérő, nemegyszer poétikai magaslatokba szökő zsolozsmák-bájolók megszólaltatói hittek a varázslatban. Nyomorúságos életük fölött mindig ott volt egy égi út – a képzelet. Ha itt lent szorított valami, akkor a megfoghatatlanságában is sugallatos ösvény jelentette számukra a szabadságot."

Szakolczay Lajos
Erdélyi Zsuzsanna varázslatai (részlet)